Köszönetek, amelyeket kaptam

Ügy döntöttem, hogy a köszöneteket, amelyeket kapok összegyűjtöm egy csokorba, hogy megmaradjon emlékül számomra.

Horváth Erika és Házman Levente esküvőjén Budapest, 2021.10.09. voltam vőfély.
Másnap kaptam ezt Erától:
Nagyon nagyon köszönjük 😊😊 nagyon jó volt minden, imadtuk a játékokat, a programot! ❤️ Jani vőfély szuper voltál! 😊
A kedves köszönetáre az alábbi válaszposztot írtam:
Erika Horváth köszönöm szépen. Azonban az érdem a tiétek. Szinte végig a táncparketten voltatok, ami a kulcsa jó hangulatnak. Én csak segítettem, hogy kibontakozzon a násznép. A 7 vezéres játék törölt👍, a Mr & Mrs játék a „latákos” kérdésekkel mindent vitt😎. Sőt 80%-ban ugyan azt a választ adtátok, és ez a lényeg. A vélemémyem szerint, idén a ti lagzitok volt a leghangulatosabb buli, ami levezettem. És ezt elfogultság nélkül állíthatom. Köszönet érte, Kása István DJ- nek is, akivel öröm volt együtt dolgozni. Nagyon jól segítettük egymás munkáját. Egy szó, mint száz Perfect volt minden. Enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem. Én is írtam a kulcs cimkére egy szép üzenetet😉.

Kedves Jani vőfély!
Nagyon jól sikerült az esküvőnk, minden szuperül alakult. 😊 Köszönjük, hogy ilyen jól levezényelted. Minden úgy történt ahogy a korábbi megbeszéléseinken mondtad, az időbeosztás, az esti buli és minden más is 😁
Nagyon szépek voltak a versek, sokszor nehezen is bírtuk könnyek nélkül 😅 Köszönjük azt is, hogy megírtad és előadtad a Drazsi cicás kikérőt is.
A vendégek nagyon meg voltak elégedve, azt mondták, hogy ilyen jó vőfélyt még nem láttak. 😁 Illetve több szolgáltató is azt mondta a koreográfiára – amit nekik is elküldtünk – hogy ilyen részletes menetrenddel még nem találkoztak. 😁
Köszönünk mindent! 😊
Galló Tamás és Kovács Alexandra
Örülök, hogy Örömet és vidámságot tudtam okozni a maroknyi násznépnek és nektek is. Igen, a Drazsi macska okozott némi fejtörést a lakodalom előtti napokban, de ott, akkor összeállt a kép, de most ne kérjétek, hogy újra elmondjam, mert nem tudnám úgy előadni. Hiba nélkül sikerült elmondani, és azt láttam mindenki egy jót mosolygott a történeten. Belül én is örömködtem, de nekem azt komolyan kellet előadnom. Még egyszer köszönöm, hogy megbíztatok bennem így ismeretlenül is. További sikereket, boldog házas élet kívánok egy remek párnak, akik nagyon kedvesek és aranyosak voltak végig.
Ui: az ilyen párokat szeretem. És külön köszönöm azt a különleges kézzel készített vőfélyszalagot, amelyről biztosan megemlegetlek benneteket.

Dóra és Viktor Köszönete:

Kedves János!
Köszönjük neked a Nagy napunk nagy sikerét!
Jó volt 10 év után újra látni, igazán meghatódtunk húgommal, hogy mindkettőnk lakodalmán te segédkeztél, kezedben tartottad a dolgokat! 🥰
Köszönjük, hogy nemcsak munkáddal, de utánozhatatlan személyiségeddel is hozzájárultál a csodás esténk fergeteges sikeréhez! 😊
Imádtuk a humorodat, ès eszembe jutott, hogy ha édesapám még élne, biztosan gratulált volna az általad viselt öltönyhöz is. 🙂
Köszönjük jókívánságaidat, felejthetetlen verseidet, ötleteidet! Ígérjük, hogy a hajónkban mindketten evezni fogunk, ahogyan tanácsoltad!😊
Ui: Kedves Dóra és Viktor, köszönöm elismerő szavaitokat. Bevallom őszintén, nagyon jól esik, hogy ezt így megfogalmaztátok és ilyen szívből jövő gondolatokat írtatok… Sok ifjú pár megfeledkezik arról, hogy visszajelezést adjon számomra a nagy napjukon végzett munkámról, pedig minden pár esküvőjét hasonló színvonalon elhivatottsággal és hozzáállással végzem. Ismét megdobogtattátok a szívemet. Azt külön köszönöm, hogy tesód lakodalma után tíz év távlatából is megkerestetek, hogy legyek a vőfélyetek. Még 1 x köszönöm. Vigyázzatok egymásra. Üdv #Janivőfély

 

Dóra és Viktor felkérése magért beszél…

Kedves fiatalok, akik pusztán videó alapján döntötök a lakodalom levezetőjéről, és felültök a hangzatos hirdetéseknek: „Okleveles ceremóniamesterként” hirdetőknek. Van ma Magyarországon olyan család, aki 10 év távlatából gondolt rám és visszahív a családba vőfélynek. Ezt hívják nagyon nagy megtiszteltetésnek. Ennél csak egy nagyobb megtiszteltetés van, ha gyermek esküvőjét is én vezethetem:-). A levél egy részletét mellékelem, hogy értsétek meg nem minden a 3 perces videóanyag és a hangzatos hirdetés!.
Dóra és Viktor még 1 X köszönöm, Pécs 2021. szeptember 11.
„Kedves leendő vőfélyünk!Nagyon örülünk, hogy szabad vagy számunkra szeptember 11- én, úgyhogy ezúton szeretnénk is felkérni téged esküvőnk levezénylésére! El sem tudom mondani, mekkora boldogság számomra, és húgom számára hogy mindkettőnk esküvőjét megtiszteled. 🙂 🙂 🙂 Nagyon szép emlékeink vannak testvérem lakodalmáról, amelynek sikeréhez nagyban hozzájárultál. 😉 További szép estét kívánunk!Dóra & Viktor”

 

Ezt az üzentet kaptam egy jövő évi pártól:-).

Kedves János!
Köszönjük a beszélgetést, nagyon örülünk, hogy megismerhettünk és szeretnénk felkérni, hogy legyél a vőfélyünk.
Ez a levél megdobogtatta szívemet. Köszönöm Johanna és László, hogy életetek nagy napját Fülöpszálláson 2022-ben én vezethetem.

 

2021.08.14 Csilla és Zsolt Pilisen mondták ki a boldogító igent.

Kedves Jani vőfély!
Nagyon szépen köszönjük a tegnapi vezénylést! Minden szuper volt! A jó isten adjon neked erőt egészséget a további sikeres vőfély munkádhoz!
Köszönjük szépen: Csilla és Zsolt!
Ui: Köszönöm, hogy visszahívtatok a tesó esküvője után is szószólónak, nekem volt megtiszteltetés, hogy a ti lagzitokat is én vezethettem.

2020.09.12 Baja Mariann és Robi lagzija. Menyasszony üzenete:

„Szia gyönyörű esküvőnk volt, minden elképzelésemet túlszárnyalta. Köszönjük, hogy velünk voltál a nagy napunkon. Tényleg elhangzott az a kritika a barátaim részéről, amit a honlapodon olvastam, hogy ők kicsit ódzkodtak mikor hallották, hogy vőfélyünk lesz, de rájöttek, hogy az volt a bajuk a vőfélyekkel, hogy még nem láttak igazan jót.”

Köszönöm, és enyém a szerencse, hogy vőfély lehettem. Két programozó matematikusnak tudtam egy felejthetetlen estét összehozni:-). Amit még kiemelek, elméleti szakemberek, és tudtak táncolni! Ezt nagy öröm volt látni. Tényleg remek hangulat volt. Ötven fő nagyot szólt a Sobri Halászcsárdában, Baján a Petőfi sziegeten.


Csolnok, 2020.07.18 Noémi és Gergő lagzija. Gergő üzenete
„Kedves Jani!
Nagyon szépen köszönjük még egyszer a nagy napunkon való közreműködést.
Reméljük Te is jól érezted magad.
Nagyon sokat segített a jelenléted, szerintünk és az eddigi visszajelzesek alapján jól sikerült a lagzi.
Noemivel mi reggel 7 óra után feküdtünk le aludni. 🙂
További sok sikert kívánok a vőfélykedeshez.”
Gergő
Köszönöm Gergő! Tényleg jól megszerveztétek, én meg jól levezettem:-). Gyönyörű helyszín, jó kaja, kitűnő zene, kellemes násznép és egy boldog pár. Ime a recept a jó bulihoz!. Köszöm még egyszer, hogy igy ismeretlenül is megbíztatok bennem.